Tinikoromban rengeteget álmodoztam. Még ma is tisztán látom magam előtt azt a képet, ahogy a Take That koncerten Mark felhív a színpadra, és lassúzunk. (Így hívtuk ezt akkoriban.) Nagyon szerelmes voltam belé, és ez a fantáziálás töltötte ki az estéimet. Take That koncertre nem jutottam el, de később Robbie Williamsre kétszer is, akkoriban már belé voltam ugyanis szerelmes. 🙂
Ez az álmodozás, fantáziálás aztán valahogy elmúlt, huszonéves korban már nevetségesnek tűnt…

Most 39 éves egyedülálló anya vagyok, aki az idejének jelentős százalékát egy óvodáskorú kislánnyal tölti.
Mi lenne velünk álmodozás nélkül??? 🙂 
Pár hete olyan szerencse ért, hogy történeteket írhattunk és mesélhettünk kiskamaszokkal. Elkezdtünk egy mesét felépíteni James Bondról, akihez egyik este bekopog egy papagáj csőrében egy levéllel. A levelet a sellők írták neki, melyben a segítségét kérik, mert eltűnt a sellőkirálynő, Barbara.
James Bond azonnal felveszi az úszónadrágját – búvárszemüvegét, és irány a sellők szigete. Ott épp elkezdenék mesélni neki, hogy mi történt pontosan, amikor egy hatalmas árnyék vetődik a szigetre. A kalózok hajója magasodik föléjük, a falábú kapitány kacagása rémisztő…
Itt elakadtunk…

Senki nem tudta, miként folytatódik a történet. Azt javasoltam, csukjuk be a szemünket, és próbálja meg mindenki elképzelni, mi történik. Egy perc múlva minden gyerek elmesélte, hogy mit látott. Nagyon érdekes volt, úgy mesélték el, mintha valóban átélték volna.
Végül azt a befejezést szavazták meg, melyben Barbara megjelenik a kapitány mellett, és kiderül, hogy egymásba szerettek. James Bond pedig hazatér, és egy jó meleg kakaó mellett vakargatja tovább a kutyája fülét.
Nagyon fontosnak tartom, hogy ezt a fantáziálást támogassuk. Buzdítsuk a gyermekeinket arra, hogy vizualizáljanak. Ha szeretnének valamit elérni, vagy valamire nagyon vágynak, képzeljék el, hogy már az övék. Képzeljék el, hogy a vágyott babát dédelgetik, vagy egy gyönyörű paripán lovagolnak, esetleg egy csodaautót vezetnek. Nekik ez még nagyon könnyen megy, ne hagyjuk elveszni ezt a képességüket, mert ezzel kezdődik a teremtés.
Tornaóra után mindig körbeültünk a gyerekekkel, és megfogtuk egymás kezét. Csukott szemmel vagy én meséltem nekik valamiről (sétálunk egy erdőben, kiscicák vagyunk egy pihepuha ágyon fekve), vagy elképzelték, hogy milyen sikereket fognak elérni azon a héten. Ezzel gyűjtöttünk energiát a ránk váró feladatokhoz.

Csodás látni, hogy mennyire hat ez rájuk, és mennyire igénylik ezt az 1-2 perces elmélyülést önmagukban.
Ma már rendszeresen tartok gyerekmeditációt és sztresszkezelést óvodás- és iskoláskorú gyermekeknek.

Tartsatok velünk Budapesten a számotokra megfelelő időpontban! Ha nem találsz iyen időpontot, hívj bátran!
Gyerekmeditáció és stresszkezelés
Gáspár Enikő
Író, megengedő pedagógus és nő
06-30/159-2851