Ki vagyok én? - Workshop személyesen Enikővel 2019. március 04. 18-20h

KI VAGYOK ÉN?

HAPPY MAMI előadása arról, miképp lehetséges önmagunkká válni, önmagunkból a legkönnyedebben a legtöbbet kihozni.

Időpont: 2019.03.04, hétfő 18-20h
Helyszín: 7622 Pécs, Somogyi Béla utca 2. 6. Üzlet.
Részvételi díj: 4500Ft, helyszínen váltás is lehetséges

Jelentkezem

Az előadóról és az előadásról:
Gáspár Enikő vagyok, 38 éves nő, anya, író, pedagógus, blogger, és még sok egyéb más….

2016-ban kezdtem el önfejlesztéssel foglalkozni. Ebben az évben két meghatározó dolog történt velem: megjelent az első könyvem: A kulcs, és megalapítottam a Happy Mami közösséget, melynek legfőbb mondanivalója:
„Gyermekeink nevelése helyett törekedjünk arra, hogy saját példánkon keresztül vezessük el őket egy boldog felnőttkorhoz!”

2018 januárjában, miután véget ért a házasságom és egyedül maradtam a 4 éves
lányommal, felírtam egy fehér lapra a kérdést:
„Ki vagyok én?”
Az elkövetkező időszak volt életem eddigi legszebb utazása önmagamban és a világban egyaránt. Még nagyszerűbb kapcsolat született meg köztünk a lányommal, megtanultam a helyzeteket probléma helyett lehetőségekként megélni, és ebből csodák
születtek. 

Minden nap új képességemet fedeztem fel, ismertem el, és használom ezeket az életem minden területén. Megélem a változást, az áramlást. Haladok az utamon azzal a biztos tudattal, hogy semmi nem állandó. Főképp mi magunk nem.

A két órás interaktív előadásomon arról fogunk beszélgetni, hogy miképp lehetséges aggodalom, önmarcangolás, megfelelési kényszer, folyamatos bizonytalanság nélkül, örömben és bőségben létezni. Miképp lehetséges mást teremteni, mint amit eddig teremtettünk, miképp lehetséges másképp élni, mint amit elvárnak tőlünk.

Az előadás végére remek eszközök kerülnek a birtokodba, hogy kideríthesd:

KI VAGY TE?

Szeretettel várlak,

Enikő

Időpont: 2019.03.04, hétfő 18-20h
Helyszín: 7622 Pécs, Somogyi Béla utca 2. 6. Üzlet.
Részvételi díj: 4500Ft, helyszínen váltás is lehetséges

Jelentkezem