Mindannyiunkat ez foglalkoztat tudatosan és tudatalatt egyaránt. Mindannyian igyekszünk megfogalmazni, szavakba és képekbe önteni a vágyainkat és álmainkat, majd pozitív módon beszélni ezekről.

Rengeteg módszer van arra, miképp manifesztáljunk.

Meditáció, mantra, különböző energetikai kezelések, női körök és egyéb csoportos  vagy egyéni foglalkozások.

Tavasszal éreztem rá, hogy nekem ez nem megy. Persze sok célom és álmom valóra vált, de rengeteg erőfeszítést is tettem minden projektembe.

Elfáradtam.

2020 elején jött a korona vírus, és én feladtam minden álmom, minden célom, minden vágyam. Egyszerűen elfogadtam önmagam és a világot úgy, ahogy van. Eldöntöttem, hogy soha többé nem akarom megjavítani, jobbá tenni magam annál, mint amilyen az adott pillanatban vagyok.

Eldöntöttem, hogy megengedésből fogom működtetni az életem.

Egy ideig nagyon könnyű volt. Amikor ráfeszültem kicsit arra, hogy mit AKAROK, emlékeztettem magam, hogy ezzel nekem semmi dolgom. Pihenhetek, meg fog oldódni, Isten vagy az Univerzum (mikor minek neveztem) küldeni fog megoldást. Jobbat, mint amit én magam valaha elképzeltem.

És így is lett….

Megkaptam mindent, amire vágytam. Csodálatos házat, amiből igazi meleg otthont varázsolhattam Szakmai sikereket, valódi pénzteremtést abból, amit igazán szeretek csinálni. Álmaim iskoláját sikerült megteremteni Sophienak pusztán a megengedésemmel. 9 gyerek van az egész osztályban, a kert óriási és zöld, tele fákkal és pázsittal. Szépen lassan szoknak bele az iskolai évekbe az elsősök egy kedves, fiatal tanítónénivel. A kevés házifeladatot megcsinálják a napköziben, falugondnok viszi és hozza a lányomat a iskolába. Reggel 7:30-tól délután 4-ig azt csinálok, amihez aznap épp kedvem van.

Ezt kértem 4 éve.

Azt kértem, hogy azt tehessem mindig, amit tenni akarok, ott, ahol akarom, azzal, akivel akarom.

Megkaptam, és valóban boldog vagyok. A torta elkészült, minden más, amit kapok az élettől, csak hab és cseresznye a tetejére.

Szóval rengeteg időm van 2020 szeptembere óta. Az első hetekben bútorfestéssel igyekeztem lekötni az energiáimat. Nem voltam teljesen elégedett, mert az agyam gyakran elvitt olyan irányokba, ami nem váltott ki kellemes érzéseket.

Számomra elsődleges, hogy jól érezzem magam, így feltettem a kérdést, mi segíthet nekem ebben?

Viszonylag gyorsan érkezett a lehetőség egy Eckhart Tolle anyag formájában, amiben ismételtem a tudatos jelenlétet, a MOST-ra való fókuszálás képességét. Új megerősítéseket készítettem, és pár nap után arra jutottam, hogy bár jó dolog ez a megengedés, mert valóban könnyedebbé, örömtelibbé és szabadabbá vált az életem, mégis olykor nehéz ez a célok nélküli létezés. Vannak vízióim, vannak képek a fejemben, amik nem akarnak eltűnni, és nehéz megerőszakolni magam, hogy elhessegessem őket.

Mi van, ha tévedtem, és mégis kellenek a célok?

Ekkor jött újra Sadhguru a képbe, akinek a videóit már lassan egy éve rendszeresen nézem. Hatására ráébredtem, hogy vannak céljaim! Teljesen egyszerű célok….

Minden nap boldogan, mosollyal az arcomon akarok felkelni. Minden nap kedvességet és bőséget, szeretetet akarok tapasztalni magamban és magam körül. Érezni akarom minden pillanatban, hogy fontos és szerethető vagyok. Meg akarom élni a teljességet.

El nem tudom mondani, mennyire megkönnyebbültem. Pláne, mikor rájöttem, hogy már meg is van minden az életemben ezekből a célokból. 😀

Ekkor gyönyörűen hátradőltem, hiszen elvégeztem a munka rám eső részét, és arra gondoltam, hogy ha már ennyi időt kaptam ajándékba, vagy inkább adtam ajándékba magamnak, akkor megtanulnék meditálni és jógázni. Sadhguru a mesterem, az ő útmutatásai szerint végzem a gyakorlatokat.

Az elmúlt két hét során minden nap 2-3 órát meditáltam. És folyamatosan azt érzem, hogy nem bírom abbahagyni. Egyre többet és többet akarok törökülésben ülni a föld bármely pontján, és csak lebegni ebben a tudatállapotban. 

Azt gondoltam még nyáron is, hogy erre nem lennék képes. Olvastam akkoriban Singer könyvét, az Elengedés művészetét. Ő ezt az utat választotta, és bár rendkívül inspirált, a vezetett meditációnál és a megerősítéseknél, a tudatalatti programozásánál nem jutottam tovább.

Mindennek megvan a maga ideje. 

Szóval az elmúlt két hét során inztenzív megéléseim voltak, és egy hihetetlen nyugalmi állapotba való eljutás zajlott le bennem. És még csak a folyamat kezdetén vagyok…

Tegnap pedig feltettem magamnak a kérdést, vajon mi a cél ezzel? Miért csinálom ezt? Mire vágyom igazán, amit a meditáció által tudok csak megvalósítani?

A válasz pedig: a teljes érzelmi függetlenség.

Az a célom, hogy a világon semmi, de semmi ne tudjon kibillenteni a tudatos létezésből, az öröm állapotából, a jelen pillanatból.

Ez a célom, és erről az útról számolok be időnként Neked.

Örülök, ha velem tartasz.

Enikő