Nagyon sok álmom, célom volt ebben az életben. Szerettem volna saját otthont, különböző állásokat, pasikat, utazásokat, összegeket….

A legnagyobb álmom mégis egy harmonikus, boldog, nyugodt élet víziója volt. Az az életminőség, amiben minden úgy jó, ahogy van. Elégedett vagyok reggel, amikor kinyitom a szemem, és este, amikor becsukom.

Konfliktus- és drámamentesség.

Tudtam, hogy ez csak és kizárólag rajtam múlik, az viszont nem volt világos, miképp érhetem el. Mindenesetre kértem. Kértem, hogy mindenféle kilengések, érzelmi hullámvölgyek nélkül létezhessek.

Azt mondják, a nyugalomban rejlik az erő, én pedig meg akartam tapasztalni ezt az erőt.

Nagyon sok dolgot kipróbáltam, hogy ezt a célom elérjem Teszteltem rengeteg módszert, elolvastam sok könyvet, hallgattam a megérzéseimre, és tettem, ami spontán jött. Megismertem kultúrákat és embereket, különböző nézőpontokat. Minden egyes momentuma az életemnek engem szolgált és az álmomat, hiszen az úton megismertem önmagam működését, az emberi gondolatok és érzelmek dinamikáját.

Másfél hónappal ezelőtt jutottam el a meditációig.

Persze vezetett meditációkat már 5 éve végeztem, de őszintén szólva nagyon régóta nem szórakoztattak. Pár hónapja áteveztem a megerősítések világába, így ilyen jellegű hanganyagokra aludtam el.

Ezek a megerősítések vezettek el ahhoz a meditációhoz, amiről azt gondoltam, hogy csak szerzeteseknek való, mert én soha nem lennék képes csak úgy ülni, és nem gondolni semmire.

Mindenesetre annyira ráértem, és annyira ösztönösen ráéreztem, hogy ez nekem jót tenne, hogy elkezdtem tanulni ezt is. Megnéztem néhány videót, és elkezdtem csinálni azt, amit Sadhguru mondott.

Az első hónapban még bekapcsoltam a megfelelő zenét és szöveget, aztán elkezdett zavarni. Mármint túl komplikáltnak tűnt keresgetni a telefonomon a videókat, így most már csak törökülésben leülök, becsukom a szemem, kezeim a térdeimen nyitott tenyérrel felfelé, hüvelyk- és mutatóujj összeérintve, tekintetem a két szemöldököm között, és engedem áramolni a gondolataimat.

Mert – ahogy most megtanultam – a meditáció célja NEM az üres elme. Ahogy Sadhguru viccesen mondta, a májunkat sem akarjuk megállítani, miért kellene az agyunkat? 🙂

Nem akarom megállítani az elmémet. Sőt! Meditáció során csodálatos vízióim és inspirációim születnek, bár ezeket sem akarom. Egyszerűen csak leülök, és megfigyelővé válok. Ha valami untat, mert 1 másodpercnél tovább marad, azt tovább lapozom. Mint egy felhőt az égen. Huss…

Szeretek hangokat rezegtetni is, úgy érzem, hogy olyankor kiengedek valamit a testem sejtjeiből. Dühöt, csalódottságot, szomorúságot….

Aztán szeretek végighaladni a csakráimon is, majd a végén imádkozni a szeretetért és a békéért ezen a bolygón.

Az elmúlt hat hét, a napi 2-3-szori 40 perces meditáció segített eljutni az érzelmi függetlenség állapotába.

Itt nincs kitörő lelkesedés. Nem érzem azt, hogy felrobbanok a boldogságtól. Azt sem érzem, hogy bármiben korlátozva lennék, vagy harcolnom kellene bármiért is. Nincs aggodalom, nincs bizonytalanság, nincs hiány.

Egy állandó belső mosoly és elégedettség van, ahol egyszerűen csak fogadom, ami jön, élem, ami van, engedem, ami megy. Érzelmi díszkíséret nélkül.

És fura, mert egyre többet nevetek apróságokon, amiből egyre több történik. Például a macska átbújik a 4 kilós kutyánk hasa alatt. A 7 éves lányom táncol a nappaliban, vagy elejt egy aranyköpést. A Jóbarátok minden poénja 3-szor ütősebb, mint eddig.

Kíváncsi vagyok az életre, de már nem ez a kíváncsiság motivál.

Nem is tudom, motivál-e bármi is….

Megszűntek a vágyak.

Egy könnyed, üres, örömteli térbe kerültem, amiben benne van az erő.

Ha mégis valamire gondolok, hogy szeretnék többet, az a kapcsolódás. Tisztábban kapcsolódni az Univerzumhoz, a Földhöz és az emberiséghez. Mert már nem zavar meg az emberek rezgése sem. Korábban éber voltam mások drámájára, feszültségére, aggodalmaira. Már ezt sem érzékelem.

Egyszerűen csak létezem, önmagamat és a gondolataimat, érzéseimet továbbra is megfigyelőként vizsgálva.

Eckhart Tolle szerint a makrokozmosz mikrokozmosza vagyunk, az Univerzum rajtunk keresztül ismeri meg önmagát. És én ennek többé nem állok ellen…. 🙂

Enikő