Számomra mindig érdekes téma volt az elfogadás, amin sokat töprengtem, és sok erőfeszítést tettem, hogy én magam elfogadó legyek. Folyamatosan változott/változik a nézőpontom ezzel kapcsolatban, jelen pillanatban ez a következő:
Az elfogadás ítélet- és elvárásmentesség.
Az elfogadás a saját nőiesség megélése.
Azt jelenti, hogy bármi is a véleményem valakiről vagy valamiről, arra csak egy érdekes véleményként és nem az igazságként tekintek.
Azt jelenti, hogy nem foglalkozom azzal, bárki más miként éli az életét.
Azt jelenti, nem határozom meg senki cselekedeteit vagy mondatait jónak vagy rossznak.
És egyben azt is jelenti, hogy ezt önmagammal szemben is gyakorlom. Megengedem, hogy az legyek, aki vagyok, anélkül, hogy ezt minősíteném bármiképp is.
Nem csak arról van szó, hogy nem török pálcát önmagam és mások felett. Arról is szól, hogy nem dicsőítek, magasztalok senki mást sem.
Minap egy erdőben jártam. Nagyon sok fát megérintettem, megsimogattam a kérgüket, és közben az a gondolat fogalmazódott meg bennem, amit aztán hangosan ki is mondtam, hogy nem vagyok semmivel sem különb ennél az élőlénynél. Nem vagyok jobb, nem vagyok rosszabb. Egyszerűen csak létezem. Másként, mint más, és mindenki más is másként létezik, mint én. És az egyetlen kérdés, hogy a másik létezése milyen hozzájárulás az én létezésemhez.
Elfogadásban élek, amikor nem akarok senkit és semmit megváltoztatni. Elfogadásban élek, ha nem ítélem el azt sem, aki embert öl, vagy más a szexuális beállítottsága, mint az enyém, vagy bárki másé.
Elfogadásban élek, ha nem bántom önmagamat és másokat a múltbéli és a jelenlegi tetteimért/tetteiért.

Ez egy folyamat, aminek soha nincsen vége. Minden nap hozhat újabb és újabb felismeréseket, hogy mikor és miben ítélkezünk. De ha figyelünk rá, és tudatosítjuk magunkban, hogy mindez pusztán egy érdekes nézőpont, majd továbblépünk rajta, egyre nagyobb szabadságot tapasztalunk meg önmagunkban és a világban.

A női energia erősítése is az elfogadásban rejlik, ehhez lehetek hozzájárulás ezen az egynapos tréningen.

Szeretettel várlak Budapesten!

Gáspár Enikő

Író, megengedő pedagógus és nő

happymami@happymami2016.com

www.happymami2016.com